Sziasztok!
Mint már említettem, wattpadon szoktam publikálni történeteimet, de most úgy döntöttem, hogy elhozom nektek az egyik folyamatban lévőt.
Szerintetek milyen?
http://my.w.tt/UiNb/zAUKhokzJF 
Rachel Evans reggel korán ébredt. Az este rémálmok gyötörték, melyek valósághűen igaznak tűntek. Egész éjjel forgolódott. Álmában egy ismeretlen helyen, egy sötét utcában járt, teljesen egyedül. Aztán a semmiből néhány férfi rátámadt. Az álom itt véget ért, viszont megismétlődött párszor.
Felállt, és a falon lógó tükréhez lépett. Az este gyötrelmei meghozták gyümölcsét: gyönyörű, türkiz kék szeme karikás volt, arca beesett és sápadt. Gondterhelten nézett tükörképére, sz meg vissza rá. Előkapta sminkkészletét, hogy eltüntetesse az éjszaka nyomait. Néhány perccel később elégedetten szemlélte arcát, majd azután neki látott kifésülni hosszú, aranybarna haját, amit szoros copfba fogott. A ruhásszekrényhez lépve magára kapta kedvenc, fekete halálfejes pólóját, rövid, sötét farmernadrágját, melyre párduc mintás övet tett, és fekete Converse – cipőjét. Lesietett a konyhába, kezében a laptopjával, s reggeli kávéját iszogatva átnézte a közösségi oldalakat. Reggelente szinte sosincs itthon senki rajta kívül. Húga korán jár be az oviba, anyja meteorológus, korán megy dolgozni, apja pedig… Róla csak azt lehet tudni, hogy nagyon ritkán jön haza a munkája miatt, de Rachel nem tudja, hogy mi az.
Épp a Facebook oldalát frissítette, amikor egy ablak megjelent. Egy idegen írt rá: „Hello, Rachel!” Rachel felvont szemöldökkel nézte az üzenetet. Rákattintott az illető oldalára, de semmi nem volt megadva. Végül egy válrándítással elintézte a dolgot, s kitörölte az üzenetet.
Időközben ki itta a kávéscsésze tartalmát, betette a kis poharat berakta a mosogatógépbe.
Mikor kilépett a házból, a kert végében észrevett valami szokatlant. Valami csillogott a kert sarkában lévő bokorban. Odament a bokorhoz, hogy megnézze, hogy mi az.
Egy nyaklánc volt. Egy ékkő lógott egy aranyláncon. Az ékkő világoszöld volt, és mintha egy fa lett volna bezárva a kőbe. Mikor meggyőződött, hogy nincs gazdája, felakasztotta a nyakába.
Iskolába menet azon tűnődött, hogy miként kerülhetett a kertbe a csodás ékszer.
– Hé, Rac – kiáltotta egy ismerős hang Rachel mögül, kizökkentve a lányt gondolataiból.
Rachel megfordult és mosolyogva nézte, ahogy legjobb barátnője, Katherine Fall sietve sétál felé.
– Szia, Kath – köszöntötte Rachel.
Együtt haladva a suli felé Rachel elmesélte az álmát, mire Katherine csupán vállat vont.
Suli után, mielőtt haza ért volna, levette nyakláncát, s a zsebébe süllyesztette.
– Sziasztok – köszönt anyjának és húgának, amikor belépett a házba.
– Gyere a konyhába – hallotta édesanyja, Sarah Evans hangját. A konyhában különös kép fogadta: apja, Jack Evans otthon volt, ami azért volt furcsa, mert szinte sosincs otthon a munkája miatt, és nem tudott róla, hogy haza jön. Ráadásul Mandy az asztal alatt duzzogott, göndör örös fürtjei az arcába lógtak.
– Helló – lépett be a konyhába kissé bizonytalanul Rachel.
– Szia! Beszélnünk kell – mondta apja, majd hozzátette: – ülj le!
Rachel leült a szabad székre, miközben kérdőn nézett szülei felé.
– Az a helyzet, hogy el kell mennünk innen. Albérletbe. Holnap indulunk – jelentette ki mindenféle magyarázat nélkül apja.
– És nem kell túl sok holmi, visszajövünk a cuccokért, szóval csak a legfontosabbakat pakold, egyenlőre – tette hozzá az anyja.
Rachel nem tudta mire vélni a dolgot.
– És hová megyünk? – kérdezte Rachel rosszat sejtve.
– East Rockaway – be.
Rachel – lel megfordult a világ. Még sosem ment ilyen messzire Dallastól, ráadásul ha odaköltöznek… A gondolat mintha fejbe verte volna.
– De akkor sulit kell váltanom! – akadt ki teljesen Rachel.
– Bezony – bólintott apja, mintha mi sem lenne természetesebb.
Rachel szeme könnybe lábadt. Nagyon szerette a Dallas High School – t, az osztályát. Itt vannak a barátai, minden emlék ide köti.
– Neem – tört ki belőle a zokogás, majd felrohant a szobájába. Jack utána akart szólni, de Sarah megállította.
– Hagyd!
Rachel nem akarta elfogadni a tényt, hogy itt kell hagynia mindent, a barátaitól még csak el sem tudott búcsúzni, a lovardát is itt kell hagynia, ahol már hét éves kora óta lovagol, itt kell hagynia Leila – t, a lovát…
Idő közben édesanyja tálcán felhozta vacsoráját. Rachel felnézett rá, amikor letette eléje a rakott krumplit.
– Miért? – kérdezte.
– Majd megtudod, ha eljön az ideje – válaszolta Sarah.
– Nem értem.
Sarah válasz nélkül távozott. Rachel feldúltan hajított egy párnát az ajtó felé.
Lefekvés előtt Jack is bement Rachel – höz. Leült az ágy szélére. Néhány percig csendben ültek, végül Rachel törte meg a csendet.
– Mondasz is valamit, vagy csak itt ülsz?
– Rachel – kezdte. – Tudom, hogy dühös vagy, és tudom hogy kiváncsi vagy az okára, amiért el költözünk, de ígérem, hamarosan megtudod.
– Mikor? – kérdezte felvont szemöldökkel Rachel.
– Maximum egy hét. Oké?
– Oké – eresztett meg egy halvány mosolyt.
– Holnap délelőtt pakolj, délután indulunk – állt fel Jack.
– Jó éjt, apu.
– Jó éjszakát, Rachel.
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ Másnap ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Az autó lassan elindult. Rachel szomorúan bámult ki az ablakon otthonára, ahol felnőtt.
– Mikor leszünk már ott? – kérdezte pár óra múlva Mandy. A kérdésre Rachel kihúzta füléből a fülhallgatóját, hogy a választ hallhassa.
– Pár óra múlva. A GPS szerint még másfél óra, ha nem kerülünk dugóba – felelte Sarah.
Mikor leparkoltak az új házuk előtt, Rachel – nek valamivel jobb kedve lett. A ház ugyanis hatalmas volt, és szép. Három emeletes, plusz a tetőtér, hat szoba, háromhoz még erkély is tartozik, három fürdőszoba, kettő mosdó, a földszinten hatalmas konyha és nappali. Ráadásul be is volt rendezve, hiszen albérlet. Igazi álom ház.
Rachel a harmadik emeleten kapott szobát, aminél erkély van.
Mikor belépett a szobába, körülnézett. Krémszínű falak, fehér padló szőnyeg, egyik sarokban francia ágy, mellette nagy asztal számítógéppel, székkel. Asztal felett polcok voltak. Az ágy mellett egy London – mintás babzsák fotel, szembe egy polcon egy TV, és egy nagy szekrény.
Az ablakban észre vette Rachel, hogy mindjárt lemegy a Nap. Átvágott a szobán, s kilépett az erkélyre, ahol három szék volt. Leült az egyikre. A tavaszi naplementét varázslatosan szépnek találta, hiszen Dallasban nem lehetett látni a naplementét.
Zsebéből elhúzta a medált, mert eszébe jutott, hogy nem is vizsgálta meg rendesen, és most eléggé világos van ahhoz, hogy megnézze az összes részletet a drágakövön. A fény felé tartotta, de ekkor különös dolog történt: a medál mintha egy pillanatra aranysárgára váltott volna, és mintha egy pillanatig egy arcot látott volna a kőben. Egy lány arcát, de ilyen hamar nem tudta megszemlélni rendesen. Aztán visszaváltott zöld színűre. Lépteket hallott, úgyhogy gyorsan be süllyesztette a zsebébe a nyakláncot. Apja lépett ki az erkélyre, majd leült az egyik szabad székre.
– Anyáddal arra gondoltunk – kezdte Jack, – hogy ezt a tanévet magántanulóként végeznéd, és ősztől járnál be a suliba. Mit szólsz?
Rachel halványan elmosolyodott, majd bólintott.
– Rendben van.
– Akkor ezt megbeszéltük – állt fel Jack, majd bement, így Rachel ott maradt egyedül a gondolataival.
Elővette a Samsungját, majd írt Katherine – nek, hogy nagyon hiányzik, és sajnálja az egészet, hogy nem tudtak elbúcsúzni, stb. Végül megegyeztek, hogy hétvégén Katherine náluk alszik.
Rachel mosolyogva tette el a telefont, és boldogan nyugtázta, hogy a barátságuk Katherine – nel nem változott. Időközben eltűnt a Nap a hegyek mögött, így Rachel sóhajtva indult el befelé. ‘Ideje kipakolni’ – gondolta.
A pakolással hamar végzett, hiszen a holmija nagy rész Dallasban maradt, így csak kettő nagy bőrönd, egy hátizsák és egy nagy sporttáska volt. Kipakolta először a ruháit, majd a könyveit. Végül az írószerei, de ezek közül csak a tollai, ceruzái, és néhány füzet került ki az íróasztalára, a többit ugyanis otthon hagyta. Az ágya fölé a falra még ki ragasztott néhány képet. Az egyiken Katherine – nel vannak, egy másikon egy családi fotó, amely karácsonykor készült. Egy másik képen Rachel Leilán lovagol. És az utolsón pedig egy osztályfotó. ‘ Szép emlékek’ – sóhajtotta magában Rachel.
– Vacsora – hallotta édesanyja hangját a földszintről – Gyere Rachel!
– Megyek – kiáltotta vissza Rachel. Lesietett a konyhába, és leült Mandy mellé az asztalhoz.
– Mi a vacsora? – kérdezte Rachel.
– Rántott csirkemell és sült krumpli – válaszolta Sarah.
– Van majonéz? – szólt Mandy. Rachel csak bólintott, majd átnyújtotta Mandy – nek a majonézt. Csendben ettek, csak a villák és kések hangja hallatszódott, meg amikor valaki ráharapott egy-egy keményebb krumplira. Végül Rachel törte meg a kínos csendet:
– Szóóval – kezdte – miért kellett ilyen hamar elköltöznünk, ráadásul ilyen messzire?
– Nem hagy nyugodni a dolog, igaz, Rachel? – mosolygott Jack kedvesen.
– Ne térj ki a válasz elől, apu!
– Megmondtuk, hogy tudni fogod amikor…
– Amikor eljön az ideje – fejezte be Sarah mondatát Rachel, majd nagyot sóhajtott – Tudom.
Megvárta, míg a szülők elhiszik, hogy megnyerték a csatát, és szerencsésen kitértek a válasz elől megint, majd feltette újra a kérdést.
– Miért?
Jack nagyot sóhajtott.
– Ígérem, hogy tényleg meg fogod tudni. Még a héten.
– De mi most akarjuk tudni – szállt be a beszélgetésbe Mandy, aki eddig csendben evett.
– Na jó, elég legyen – jött ki a sodrából Sarah. – Látod, még a húgodat is belesodrod. Menj fel a szobádba!
Rachel döbbenten nézett anyjára.
– De még eszem.
– Nem érdekel!
Rachel felállt, indulatosan felrohant a lépcsőn és becsapta maga mögött az ajtót. Leült a babzsák fotelére, elővette a nyakláncot, és nézegette. Felállt, s a könyvespolchoz lépett. Megkereste a drágaköves könyvét, majd fellapozta.
Ez a könyv egy nagyon vastag, hatszázötvenkettő oldalas, és nagyon régi. Az összes drágakő benne van, fotókkal, leírásokkal. Még a nagymamájától kapta nyolcadik születésnapjára, mert akkoriban gyűjtötte a köveket. Hatalmas gyűjteménye a mai napig meg van, csak éppen Dallasban.
Miközben lapozgatta, nézte a képeket, hátha valamelyik hasonlít a titokzatos ékkőre, de sikertelenül járt. Visszatette a könyvet a helyére, majd felnyitotta a laptopját. Az interneten sem talált semmit. Már épp bezárta volna a Google – t, amikor a dühös anyja benyitott.
– Kérem a laptopot!
Rachel félig felvont szemöldökkel bámult az anyjára.
– Gyerünk, netelvonás!
– Mi? De miért? Nem! – tiltakozott egyből Rachel. Ekkor Sarah felkapta a laptopot, és megindult kifelé.
– Már megint köveket gyűjtesz? – kérdezte látva, hogy mi van megnyitva.
– Aha.
Ekkor jutott eszébe Rachel – nek, hogy az asztalon kint van az ékszer. Gyorsan zsebre vágta, mielőtt anyja kiszúrja.
– Mit rejtegetsz? – most Sarah – n volt a sor, hogy felvonja a szemöldökét.
– Megkaptad a laptopom, mit akarsz még?
Sarah átgondolta, majd kiment a szobából, így Rachel ott maradt a szobában a gondolataival. Előkapta telefonját, és be nyomta a gyorshívást.
– Szia – hallotta Katherine hangját a vonal másik végéről.
– Elegem van – mondta köszönés nélkül. – Bárcsak itt lennél- sóhajtotta. Még csak két napja nem találkoztak, mi lesz hetek, hónapok múlva?
– Nyugi, már csak három nap, és már megyek is.
Este Rachel mosolyogva aludt el.
Kalandjaim 